2019. február 10., vasárnap

Mini-Magyarország makettpark, Kisbér


A makettpark a kisbéri tó partján került kialakításra, mely sok különleges és érdekes látnivalót kínál az érdeklődőknek.


A park végtelenül romantikus, hiszen itt hazánk negyvenhárom legismertebb, legnevesebb, legszebb épített örökségének  igényes kivitelű, kicsinyített mását tekinthetjük meg.


A kicsinyített miniatűr remekműveket virágágyások veszik körül. A kis építészeti csodák között padokkal szegélyezett, kikövezett út vezet. Az árnyat adó fák alatt érdemes elidőzni egy-egy alkotás mellett. Néhány a kiállítottak közül: A Cifra Palota, A Teleki-Degenfeld kastély, A Szegedi Zsinagóga, A Debreceni Nagytemplom, A Gázi Kászim pasa dzsámija.






Szórakoztató időtöltés egy-egy épület kisegítő táblák nélküli felismerésének próbálgatása. A mórahalmi és a szarvasi makettparkok is egyediek, eltérőek. A kisbéri parknak a különlegessége, hogy  híres helyszínek tájképeit térhatású táblákon, nagy méretű domborműveken láthatjuk. Néhány ezek közül: Budavári Palota, Lánchíd, Budavári Sikló, Nyugati Pályaudvar, Villányi Pincesor.






Az alkotók az időjárás viszontagságait jól bíró anyagokat használtak, polieszter műgyantát és impregnált rétegelt lemezt alkalmaztak. A festéshez a hajó- és csónakgyártás során használatos speciális festékekkel dolgoztak. Az alábbiak: Soproni Tűztorony, Pannonhalmi Apátság, Szegedi Dóm




A népszerű parkot 2011. június 24-én adták át az ászári Mini Skanzennel együtt. A skanzen a tájház melletti téren várja az utazókat, hogy bemutassa a Dunántúl népi építészetét. A közel 1500 négyzetméteres zöld területen huszonkét épület kicsinyített mása sorakozik. Minden ház és udvara egy adott építészeti stílust örökít meg, egy adott korszakhoz kötve, melynek megtekintése során igazi időutazásban veszünk részt.





Mindkét turisztikai látványosság megtekintése felejthetetlen élményt nyújt és az egész család számára kiváló időtöltést kínál! Ne hagyják ki!


                            http://indafoto.hu/fulemule










2018. december 30., vasárnap

Király-kút, Héreg



Héreg, a 1015 fős település, Komárom-Esztergom megyében, a Gerecse hegység keleti lábánál, festői völgyben, Tatabányától 20 km-re található. A falu területe már az ókori Római birodalom idejében, majd később az Árpád korban is lakott volt. Héreg első okleveles említése 1326-ból származik. A szőlőművelés, bortermelés mindig is fontos volt a falubelieknek. A környék legjobb borait itt termelik napjainkban is.




A település kedvező földrajzi adottságai sajátos mikroklímát teremtenek. A falut koszorúzó erdőségek növényzete számos botanikai érdekességet rejt és egészséges levegőt biztosít, mely a légzőszervi megbetegedések gyógyítására alkalmas. Héreg a Gerecse - térség legszebb kirándulóhelyei közé tartozik. A falu a Gerecse-tetőre induló túrák egyik kiindulópontja.




Kedvelt kirándulóhely a szép fekvésű Király-kút forrás és környezete is. A hagyomány szerint Mátyás király gyakran pihent meg ennél a kútnál a környékbeli vadászatai során. Héreg-felső autóbusz megállójából indulva a hegynek fel, a falu főutcáján haladva, elérjük a temetőt. A faluszéli erdészház előtt jobbra, sorompóval elzárt útra térve, kitartó emelkedőt követően érjük el azt a tisztást, ahol  a forrást találjuk. A kellemes réten nagy esőbeálló található, a dombtetőn kihelyezett tűzrakóhelyekkel, padokkal és asztalokkal.





A falu hagyománya az évente októberben megrendezésre kerülő Héregi Lovasnapok és Szüreti Fesztivál. A több napos rendezvénysorozat sokszínű és változatos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. Az esemény vendégei a lovasbemutatók és versenyek által jobban megismerhetik a hazai lovas kultúrát, miközben gasztronómiai élményekkel is gazdagodhatnak. A jó hangulatról a fellépő sztárvendégek gondoskodnak.




1526-ban a Héreg melletti Pusztamarótnál zajlott le a híres Maróti csata. A mohácsi csatavesztést és Buda elestét követően a megmaradt fősereg és az ország déli részéből menekülők a hadászatilag megfelelőnek tűnő völgyben szekérvárakkal sáncolták el magukat. A török sereg, miután felfedezte a menekülők táborát, a Budáról hozatott ágyúk segítségével ostrom alá vette azt és három napi öldöklő küzdelem után törte meg a magyarok ellenállását. A  mai források 20-25000 főre teszik az áldozatok számát. Történelmünk tragikus eseményének helyszínén egy emlékművet láthatunk. A képzőművészeti alkotás ismerteti a történelmi tragédia korát és okát, áldozatainak hősiességét.



Ez a túra igazi családi program, mely minden korosztálynak felejthetetlen kikapcsolódást nyújt. A minden évszakban gyönyörű táj mindenkit elvarázsol, de az őszi színkavalkád lenyűgöző látványa még maradandóbbá teszi az élményt. Ne hagyja ki ezt a páratlan lehetőséget!



2018. november 18., vasárnap

Angolpark, Tata (második rész)


Szeretettel köszöntöm olvasóimat! Ebben a blogbejegyzésemben a tatai Angolpark további érdekességeivel, épületeivel szeretném megismertetni Önöket.


A park központi épülete a Nyári-lak. Az Esterházy grófok pihenő- és mulatókertjének legkorábbi időszakában épült fel. Grossmann József tatai építőmester művét 1783-ban kezdték építeni, 1786-ra pedig az épület díszítő művészeti kiegészítőivel együtt elkészült. Figurális díszei Schweiger Antal tatai szobrászmester alkotásai. Az épület belső központi magját képező kör alaprajzú terem Jankovszky József 1786-ban készített falfestményeiről híres. Érdekessége a terasz lépcsője, mely a vízbe dobott kavics keltette koncentrikus köröket idézi. Jelenleg korhű, barokk berendezéssel és herendi porcelán kiállítással várja a látogatókat. 




A Nyári- lak  és környéke a családi és előkelő társasági ünnepek, a gondtalan szórakozás helyszíne volt, amit a konyhaként működő kunyhó, a Nyári -konyha szolgált ki. Az 1803-ban épült kerti kunyhó egyszerű formáját az egyik oldalán látható vakolatlan mészkőfal teszi érdekessé. A lyukacsos építőanyag felszínén a földtörténeti negyedkor tengervizeiben egykor élő növényzet nyomait is láthatjuk.



A Tükör-forrás, régi nevén Nagy-forrás, vagy Kék-forrás, 47520 m3/nap azaz 33 m3/ perc vízhozammal táplálta a forrástó vizét. 1961-ben a tatabányai szénkitermelés hatására az angolparki Tükör-forrás elapadt. Napjainkban a forrás vízhozama ismét emelkedést mutat.



A Tükör forrás vize szalagszerű mederben folyik a műrom irányába. A domboldal lábánál római szentélynek is nevezett, ívesen záródó tágas grotta mélyed a domboldalba. Középpontjában a faragott, víztől koptatott kő oltárként kapott helyet.



1794-ben épült meg a "mulató palota" hátsó teraszának környezete, a családi színjátszás és kisebb előadások helyszíne, a szabadtéri színpad. Ez a hely őrzi Esterházy Ferenc gróf művészeti és szervezői tevékenységéhez fűződő, az 1933-1936. évekre tehető nevezetes angolkerti előadások emlékét is. Itt és akkor az élő természetben előadott színjátszás, a "Naturbühne" speciális műfaját teremtették meg. Az úgynevezett "Júniusi hetek" megrendezése során a városba látogató rendezők, színészek a film számára felfedezték Tata-Tóvárost. Itt forgatták a "Nem élhetek muzsikaszó nélkül" és a "Tóparti állomás" című filmeket Jávor Pál és Tolnay Klári szereplésével.



A Török Mecsetek az európai tájképi kertekben a sejtelmes kelet egzotikumát jelenítették meg. Magyarországi alkalmazásukban a török elleni harcainkat felidéző történelmünk cseng vissza. A nyolcszög alaprajzú, gótikus ablakfülkékkel és magas mellvéddel díszített építmény elsődlegesen a századvégi kert romantikus hangulatának fokozását szolgálta. Építőköve a földtörténeti negyedkorból származó, tatai előfordulású, forrásvízi mészkő. A vakolatlan, durván rücskös felszínű, sötétszürke falfelület a sejtelmesség fokozója.


Az edzőtábor (Tatai Olimpiai Központ) az ország egyik legismertebb sportlétesítménye. 1948-ban a londoni olimpiára készülődő sportolók megkapták az Angolpark egy részét a felkészülésükhöz. A sikeres szereplés után 1951-ben adták át a tábort végleges formájában. Napjainkban is a hazai és nemzetközi versenyekre készülő profi sportolóknak nyújt edzéslehetőséget, komplett ellátással.




Látogassanak el ide, az Angolparkba és gyönyörködjenek a sok látnivalóban, a természeti szépségekben! Mindezt megtehetik kis vonattal  is! Vegyenek részt a park rendezvényein! Ne hagyják ki a szabadtéri színpad színvonalas műsorait sem! 




További képeim: http://indafoto.hu/fulemule/tata/page/1