2017. október 30., hétfő

Öreg-tavi Nagy Halászat, Tata


Tata, a vizek városaként is ismert település, méltán híres a számos hagyományáról, sokak által látogatottá vált fesztiváljairól és rendezvényeiről. Ezek a programok jó alkalmat kínálnak, hogy évente, vagy akár minden évszakban ellátogassunk ebbe a csodálatos, hangulatos városba. Ilyen közkedvelt fesztivál az ősszel megrendezésre kerülő Tatai Öreg-tavi Nagy Halászat. 





A 2001 óta évente megrendezésre kerülő halas fesztivál helyszíne az Öreg-tó partján álló Platán étterem - Kastély-tér - Esterházy sétány által körülhatárolt terület. A rendezvény fő eseménye a mai napig egyedüliként itt látható látványhalászat, mely 400 méteres húzóhálós kerítéssel történik. Az egész napot betöltő halászat, halválogatás és halvásár során közelről megismerhetjük a halászok nehéz, fizikai munkáját.








Miközben a nagyközönség a látványhalászatot figyeli, a Kastély téren megkezdődik a különleges halfogások elkészítése. Az ország minden pontjáról idesereglő halfőző mesterek a régiókra jellemző halászlevekkel és halfogásokkal várják az érdeklődőket, ezzel is növelve az édesvízi halfogyasztás mértékét.






Falatozás közben élvezhetjük a változatos színpadi programokat, koncerteket, néptánc együttesek fellépését. Az Esterházy sétányon a kézművesek termékeiben gyönyörködhetünk és vásárolhatjuk meg azokat. A jó hangulathoz hozzájárul a sok természeti szépség, az őszi színekben pompázó fák és a  tópart látványa.


A háromnapos fesztivál keretében a halászat, a gasztronómia és a kultúra találkozik a természeti értékekkel, jó alkalmat kínálva a családoknak egy élményekkel gazdag hétvége eltöltésére.
Ezért erre a rendezvényre minden évben szívesen látogatok el. Különösen a látványhalászatot kedvelem, amikor közelről, a tómederből lehet megcsodálni ezt a tevékenységet, kivéve idén, amikor ez tilos volt. A tómedret ellepte a fotósok, riporterek, filmesek hada, élvezhetetlenné téve a látványt. Ebben az évben elmaradt a halászati tárgyak, illetve a halászkunyhó kiállítása és meglepő volt a halétkek borsos ára is. Mindezek ellenére megmaradt az érdeklődésem, továbbra is nagyon jónak tartom ezt az őszi programot. Jöjjenek el Önök is, vegyenek részt ezen a páratlan eseményen!





További képeim: http://indafoto.hu/fulemule/tata



2017. október 3., kedd

Haraszt-hegyi tanösvény, Csákvár

Ismét beköszöntött az ősz, mely búskomor, keserédes, színes és borongós, elmélázó és újrakezdő, kirándulós és plédbe bújós. Sokszínű és sokféle, ilyennek szeretjük.


A kedvenc évszakom. A színek kavalkádja, a bágyadt napsütés újra és újra a természetbe hív, kirándulásra csábít. Egy olyan túraútvonallal szeretném megismertetni Önöket, mely ilyenkor, októberben a legszebb.


A Vértes egy igazi gyöngyszem. Hívogató a táj. Tele van elbűvölő kis szurdokvölgyekkel, rétekkel, várromokkal. A mészkő- és dolomit felszíneken érdekes életközösségek alakultak ki, ilyen a Haraszt-hegy is, Csákvár mellett.


A kopár, dolomitsziklás felszínen egy rendkívül látványos tanösvényt hoztak létre. Csákvár központjából Gánt felé haladva érhető el. A kiinduló és az érkező pontja a Gánti út végén lévő parkolóhely, a vízmű telepével szemben. A 3,5 km hosszú körtúra útvonalát egy zöld falevél jelzi, így szakvezető nélkül is bejárható.




A déli fekvésű, csapadékszegény hegyoldalakon mediterrán tájakra emlékeztető éghajlat alakult ki, ennek megfelelően a növényzet is bővelkedik mediterrán és szubmediterrán elemekben. Utunk során láthatunk ősszel tűzvörösre színeződő cserszömörcét, az országban csak itt előforduló, eredetileg mediterrán elterjedésű keleti gyertyánt és szárazságkedvelő molyhos tölgyet.





Megismerhetjük a dolomitjelenséget, aminek fő oka az, hogy amíg a mészkő főként mállik, a dolomit inkább aprózódik, törmelékesedik. Ez az aprózódás rendkívül változatos felszínt alakít ki. Az állandóan képződő dolomittörmelék a lejtőkön lefelé mozogva gátolja a talajképződést és az erdő kialakulását. Az erősen tagolt dolomithegységekben változatos éghajlati viszonyok alakulhatnak ki, amik lehetővé teszik a különböző korábbi földtörténeti korokból itt ragadt maradványfajok fennmaradását.



A tanösvény hét állomáson mutatja be a terület növényvilágát és érdekes látnivalóit. Az általános ismertető tábla után az első állomás a cserszömörcés karsztbokorerdő. A karsztbokorerdők egyik legjellegzetesebb cserfaja a cserszömörce. Magas csersavtartalma miatt kitűnő bőrcserző anyag. A gyógyászatban gyulladáscsökkentő és fertőtlenítő szerek alapanyaga.


A második állomáshoz érve, megismerkedhetünk a keleti gyertyánnal, mely a dolomitjelenség érdekes hatásainak első bizonyítéka, az utolsó jégkorszak előtti idők tanúja. A Haraszt-hegy legfőbb botanikai nevezetessége, érintetlen állapotú, természetes hazai előfordulása. Az irtásréten áthaladva jutunk a molyhos tölgyes karsztbokorerdőhöz, mely a túra negyedik állomása. A szárazságkedvelő, molyhos tölgyes erdő fái alacsonyak, lombjuk ritka, ezért nyáron is a napfényes aljnövényzetben szebbnél szebb virágok pompáznak.


A sziklai vegetáció és a Kőlik-völgyi sziklahasadékok állomások után felérve a fennsíkra, csodás kilátás nyílik a Haraszt-hegy szomszédságában magasodó Szóló-kőre, mely nevét a háromszoros visszhangjáról kapta. Ezt a tulajdonságát mára elvesztette a befásítása miatt.




A dolomitgyeppel fedett fennsíkról hosszan gyönyörködhetünk a völgyekkel szabdalt hegyhátban, a Csákvár felé néző panorámában, az alföldi és a közép-hegységi táj harmóniájában.



Őrizzük meg és vigyázzunk együtt erre az egy cseppnyi Magyarországra!

További képek: http://indafoto.hu/fulemule