2020. március 7., szombat

Környe és tava

A község Komárom-Esztergom megyében, Tatabányától 5 km-re található. A Gerecse és a Vértes hegység nagyvadakban gazdag élővilága, az élővizek halbősége, a levegő gyógyhatású klímája az ősembert és az előembert is letelepedésre késztette.


Az itt előkerült több ezer éves leletek alapján bizonyítható, hogy már a kő- és bronzkorban is éltek a mai Környe területén emberek. A késői vaskor idején kelta népek telepedtek ide, akiknek előkerült használati tárgyai gazdag kultúráról tanúskodnak.




A település gazdag római emlékekben is. Az Által-ér északi partján még ma is láthatók a római Quirinum erőd maradványai. Katonai kiképző központként működött és logisztikai, utánpótlási feladatokat is ellátott. Az erőd feltárása 1930 óta zajlik.


A települést a kora középkorban királyi birtokként kezelték. A népvándorlást követően 250 évig a környéken avarok laktak. A község határában végzett ásatások nyomán előkerült egy Árpád-kori körtemplom maradványa is. A törökdúlás idején a környék teljesen elnéptelenedett.


1694 környékén kálvinisták népesítették be a vidéket. 1743-1745 között gróf Esterházy József németeket telepített a faluba. A németesítés mellett katolizálás is érvényesült. 1775-ben Fellner Jakab tervei alapján barokk templomot építettek, mely tűzvész áldozata lett. Az új templom 1856-1866 között épült meg, Ybl  Miklós tervei alapján, melynek tere 2012. augusztusától a "Boldog II. János Pál pápa tér" elnevezést viseli.




A kiegyezés után Környe gyors fejlődésnek indult. Új iskola, plébánia, postahivatal,  majd óvoda épült. 1902-ben megépült a Tatabánya-Környe-Kisbér-Pápa vasútvonal.


1911-ben Környebányán 2-3 méteres mélységben jó minőségű barnakőszenet találtak. 1912-ben külszíni fejtéssel megindult a kitermelés. 1927-ben megépült az új községháza. 1947. augusztus 27-én Környén is jogtalan kitelepítés történt, melyre a  2007-ben állított kitelepítési emlékmű emlékeztet.


Környe új faluközpontját 2014. októberében vehették át a falubeliek. Megújultak a falu intézményei is. Új a kultúrközpont, az iskola és a Vackor óvoda.




Gróf Esterházy József építtette meg a halastavat zsilipekkel és kőgáttal. Vízimalmot és korszerű hengermalmot is létesítettek a faluban. Az Által-ér duzzasztása révén létrehozott, 26 hektárnyi vízterületű tó, a falu közepén található.




Az idelátogatókat rendkívül szép, rendezett partszakasz, pihenő padok, tűzrakó helyek várják.




A tó halállománya igen gazdag, változatos, különösen  nagyobb testű halakban. A Környei Horgász Egyesület a kezelője, mely mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt a páratlan nagyhal állományt óvja, védje. A tóban csak az egyesület tagjai horgászhatnak.


Látogassanak el ide! Ne hagyják ki ezt az egész család számára páratlan élményt, igazi feltöltődést nyújtó kikapcsolódási lehetőséget!
 
  

További képeim:
https://indafoto.hu/fulemule